Utánanéztem ennek a délszláv háborúnak. Igaz csak a wikipédiában... Merthogy nem leplezem hiányosságaimat: erről nagyon lemaradtam. Tudtam én, hogy van, de ez a könyv felkeltette az érdeklődésem, ami igazán nagy szó, mert nem szeretem, ha feleslegesen vagy sem, de folyik a vér. :)
Bukovac könyve a boszniai háborút megjárt, lelki gondokkal küszködő katonáknak a poszttraumás stressz diagnózisát automatikusan osztogató pszichiáterről szól, aki maga is küzd némi kis devianciával, naná.
Az eleje a könyvnek egy kicsit döcögősen indult, többször is félretettem, majd egyszer csak magába szippantott és magával ragadtak a doki viszontagságai: öngyilkos páciensek, bosszantó főnök, leskelődő és többször kifaggató rendőrök, kétségbeesés, szülő elvesztése.
Igaz, hogy nem erre a befejezésre számítottam - igazán nem is tudom mit vártam, mi lesz a vége -, de nekem tetszett, mindentől függetlenül. És az a kis nyom a fürdőszobában igazán nyitva hagyta a történet végét. Na de többet nem árulok el. :)
Egyébiránt a regény tele van elmés gondolatokkal, a legjobban a következők tetszettek:
"Hová vezetne, ha mindenről kiderülne az igazság?"
"A pszichológia nem képes megkülönböztetni a hőst a gonosztevőtől."
"Az emberi érzések közül a félelem a legfantáziadúsabb. A legváratlanabb helyeken ver gyökeret."
"[...] a hülyeség nem feltétlenül árt az egészségnek."
Szellemmajom / Bukovac, Sladana. Bp.: Nyitott Könyvműhely, 2010. 205 p.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése