A Highgate temető ikrei

A legelső gondolatom az volt, mikor még az első mondatot sem olvastam el, hogy vajon felülmúlja-e a Az időutazó felesége-t? Félve kezdtem bele, mert nem szerettem volna csalódni, hiszen az írónő előző regénye maga volt a tökély.

A történet lassan bontakozik ki, és most nem a szerelem áll a középpontjában, annak ellenére, hogy az is fontos szerepet kap a testvéri és a baráti kapcsolatok mellett. Mondhatni, hogy nem szokványos szerelmi történet, melyben minden karakternek fontos szerepe van, nincs egyetlen személy sem, aki felesleges.

Párhuzamba állítottam az írónő azon gazdag fantáziavilágából származó képességeket, mint az időutazás (előző regényben) és a halottak szellemének kísértése - csupa misztérium és hihetetlen dolog, ami bazi távol áll tőlem, tőle mégis elfogadom és olyan természetes dolognak tűnik, mint a lélegzés.

Reméltem, vártam és végül meg is kaptam a csavart a történetbe, hiszen sejtettem, hogy lesz benne egy váratlan fordulat, de nem hittem, hogy ez! És milyen jókor, már majdnem ellaposodott...

Ha a felszín alatt megbújó érzések között vájkálunk, akkor nagyon is mély emberi érzésekre bukkanhatunk, hiszen többek között felüti a fejét az ikrek eddigi tökéletes és harmonikus világában a testvéri féltékenység... egy csapásra oda a harmónia, és könnyen meglehet, hogy levedlenek egyszerű testvérekké, vagy ami még rosszabb: szimpla barátnőkké.

Egyetlen dolog piszkálta csupán a csőröm: *spoiler* az angliai, konkrétan a temetőbeli séták és maga a temető bemutatása közben végig volt egy olyan érzésem, mintha Robert helyett az író írt volna egyszer egy disszertációt a temetőről, amit aztán elővett és kerekített köré egy jó kis sztorit *spoiler vége*.

A Highgate temető ikrei / Niffenegger, Audrey. Bp.: Athenaeum, 2010. 423 p.