Feeds RSS
Feeds RSS

2010. június 3., csütörtök

időutazás 2.0

"Aminek meg kell történnie, meg fog történni, bárhogy erőlködünk is, hogy elkerüljük. Aminek nem kell megtörténnie, nem fog megtörténni, bárhogy erőlködünk is, hogy elérjük." /Ramana Maharshi/

Már megint bedőltem a jó marketingnek…
Nem mondom, hogy nem jó, de szerintem egy snassz sztori, semmi rendkívüli nincs benne.
Érdekes, hogy egyszerre két időutazásos-romantikus könyv akadt a kezembe, csak Az időutazó felesége klasszisokkal jobb, szerintem. De lehet, hogy azért nem ragadott magával Musso regénye, mert még a másik fogva tart…
Elég sok minden sántít is nekem, mint például: adva van ez a két ember, E. és I., akik szeretik egymást tíz éve, de eléggé messze, 6 órányi repülésre élik mindennapjaikat, mire a csaj benyögi, hogy gyereket akar. A pasi nem bólint egyből, mert tart/fél attól, hogy mit hoz a jövő, mivé válik a világ, de én meg csak a fejem csóválom, hogy hogy akarnak így bármit is, hiszen soha nem is éltek együtt, nem is ismerik egymást igazán… ááá… hogy gondolja, hogy bármi jó is kisülne ebből?
Ugye, ha nem lenne a 10 pirula, aminek segítségével visszautazhat térben és időben, akkor E. és I. kapcsolatának a csajszi halála vetne véget, amit megelőzne a végzetes telefonbeszélgetés, amikor összevesznek. Vártam már, hogy mikor törik össze az idilli kép, kíváncsi voltam, hogy mikor szakad el a cérna. :)
Egy kicsit sok volt még, hogy mindent idegesítően borzasztó aprólékossággal ír le, pl.: „csavart mintás pulóverben leballagott a konyhába vezető fémlépcsőn”, vagy a történelmi eseményeket is napra, órára pontosan megírja, nameg ez az IQ-s dolog: „ a sikereit csak a 166-os IQ-jának köszönheti”, na itt kiakadtam. Ez olyan szárazan erőltetett és varázstalan.
Elég kevés romantikus részt vállalt be az író, és az is pocsék és giccses: " belekóstolt a férfi bársonyos nyelvébe"… anyááám, hogy ez milyen DanielleSteel-es...

Értékelés: ***

A könyv adatai: Guillaume Musso: Ott leszel? Ulpius-ház könyvkiadó, 2010. 357 p. 3499,- Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése